-
📌Az Országos Bírói Tanács átlépett egy vörös vonalat, a pártosság mellett immár jogsértés gyanúja is rávetül
⚠️Varga Zs. András, a Kúria elnöke hivatalos közleményben utasította vissza az Országos Bírói Tanács (OBT) egyik tisztviselőjének felszólítónak szánt, számonkérő hangvételű levelét, amelyet alkotmányellenes provokációnak minősített. A dokumentum, amely a Kúria hivatalos honlapján jelent meg, éles kritikát fogalmaz meg az OBT többségével szemben, vádolva őket politikai elfogultsággal és a bírósági függetlenség aláásásával. A közlemény egy…
-
📌Bolgár György és Lengyel László ráerősítettek a TISZA kamuprogramjára
⚠️Mint arról korábban az Index hírt adott, a lap birtokába került egy dokumentum, ami nem más, mint a Tisza Párt eddigi legfontosabb gazdasági anyaga: a „Magyarország 2027–2035 konvergenciaprogram” című tervezete. A cikk szerint párt nyilvánosan eddig csak vázlatokat mutatott a gazdaságpolitikai elképzeléseiről, a birtokunkba jutott dokumentum azonban már egészen más súlycsoport. Több száz oldalnyi anyagról van szó,…
-
📌A SPAR sötét oldala – súlyosan rákkeltő élelmiszerek a kereskedelmi multi polcain
⚠️A SPAR egy hollandiai székhelyű, nemzetközi élelmiszer-kereskedelmi lánc, amely világszerte jelen van: több mint 13 800 bolt 48 országban működik Európában, Ausztráliában, Afrikában és Ázsiában. Az élelmiszerbiztonság a modern Európában sokak számára adottságnak tűnik, bízunk a boltban kapható termékekben. A nagy áruházláncok azt kommunikálják, hogy szigorú ellenőrzési rendszereik vannak, a fogyasztó pedig joggal hiszi: ami…
-
📌A Tisza igazságügyi programírója arra utalt, hogy bírókkal is szokott politikáról beszélni
⚠️ Az igazságszolgáltatás mára megszűnt létezni Laczó Adrienn volt bíró szerint alcímet viseli a korábban jogerősen elítélt Juszt László műsora, amelyben többek között a kisebb, helyi bíróságok megbélyegzése, a Kúria lejáratási kísérlete és az ügyészséggel szembeni elvárások is megfogalmazódnak. 📍A tiszás meló Mint ismeretes, a Tisza Párt elnöke, Tarr Zoltán korábban egy fórumon arról beszélt,…
-
📌 Feljelentést tett a Tisza Világ applikációt letöltő bírák ügyében a Fővárosi Törvényszék elnöke
⚠️Korábban már a Kúria elnöke hivatalból büntetőeljárást kezdeményezett személyes adattal visszaélés vétsége miatt ismeretlen személlyel szemben, aki az adatokat jogosulatlanul rögzítette az adatbázisban. A Kúria közleményének fényében a Tisza párt vezetőinek választ kell adniuk a nyomozóhatóságnak arra, hogy ki és milyen célból tette a listára a kúriai és más bírák személyes adatait, ki felel az…
-
📌 Kapitány István aktív részese volt a Shell egyik legnagyobb gyalázatának
⚠️ A vállalat neve elválaszthatatlanul összeforrt Ken Saro-Wiwa nigériai író és aktivista, valamint nyolc társa 1995-ös kivégzésével, ahogy erre korábban már utaltunk. Korabeli sajtóbeszámolók és nemzetközi jelentések szerint Saro-Wiwa és társai tömegmozgalmat szerveztek a Shell környezetpusztító tevékenysége ellen az olajban gazdag Niger-deltában, különösen a gázégetés miatt. Ken Saro-Wiwa nigériai író, aktivista és az Ogoni nép…
-
📌Egy tragédia, amelyet a Shell soha nem moshat le magáról
⚠️Miközben a Shell működését évtizedeken át súlyos környezeti és emberi jogi vádak kísérték, Kapitány István karrierje és vagyoni helyzete láthatóan ezt nem igazán sínylette meg. A Niger-delta a világ legnagyobb olajmezőinek egyike. Ez egy veszélyes hely, ahol fegyverek és szegénység uralkodik, ahol az embereknek fejlesztésre van szükségük, és ahol a környezet 50 évnyi olajipari tevékenység…
-
📌Itt a bizonyíték – a Tisza Párt kampányolt Balmazújvárosban
Molnár Péter, a Tisza Párt által támogatott, a Fidesz jelöltje, Nagy Zoltán által legyőzött önkormányzati képviselőjelölt 2025. október 7-én az alábbi Facebook bejegyzést tette közzé: „Köszönet a fiatal aktivistáknak, hogy járják az utcákat és”Áradjon” szóval adták a kezembe. Dezsavű érzésem volt. Újra elhiszem, hogy van remény❤️”. Február 8-án, az egyesület, amely hivatalosan támogatta Molnárt egy…
-
📌Elbocsátások, a lakossági “iszonyatos kedvezmények” és támogatások ellenzése, vállalkozók tönkretétele – erre készül a Tisza Párt holdudvara
⚠️Bokros Lajos, Tisza-közeli közgazdász az ATV Egyenes Beszéd című műsorban pénteken elmondta milyen szélsőséges reformokkal javítana a gazdaság helyzetén “Most csak önnek itt súgom meg, hogy nehogy a kedves nézők hallják, a közigazgatásban kellene nagyon sok munkahelyet megszüntetni” – utalt az államigazgatással kapcsolatos brutális terveire a volt pénzügyminiszter. Magyarországon a nemzeti kormány támogató gazdasági intézkedéseinek…
-
📌Dálnoki Áron beismerte: a Tisza Párt gazdasági tervei szivárogtak ki
⚠️Az azóta nem Magyar Péternek dolgozó gazdasági szakember azt is elismerte, hogy már 2025 januárban voltak konkrét gazdaságpolitikai tervek Dálnoki Áron egy felvételen úgy fogalmazott: „Mi írjuk a kormányprogramot, nekem van szerencsém a gazdaságfejlesztési kormányprogramban részt venni”. Aki ezt mondta, a Tisza-féle „Magyarország 2027–2035 konvergenciaprogram” egyik aláírója. Az említett fórumra 2024. augusztus 28-án került sor. Ekkor…