⚠️ Markánsan baloldali gondolkodás, Rákosi Mátyástól kölcsönzött kampányszlogen és Gyurcsány Ferenc méltatása még 2021-ben is. Címszavakban így fogható össze annak a Ruff Bálintnak a politikai pályaíve, akit Márki-Zay Péter miniszterelnök-jelöltként még visszautasított, Magyar Péternél azonban már célt ért.
Magyar Péter Ruff Bálintot jelölte ki a Miniszterelnökséget vezető miniszternek. Azt a Ruff Bálintot, akit miniszterjelölti minőségében adott első interjújában azzal szembesítettek, hogy a Fidesz-kormány leváltását 5-6 évvel ezelőtt még egy „markánsan baloldali program mentén képzelte”.
A Ruffnak szegezett újságírói kérdés vélhetően egy látszólagos ellentmondásra kívánt rámutatni. Mintha bármiféle feszültség lenne kitapintható a mostani szerepvállalása és korábbi politikai hitvallása között. Holott Ruff közéleti pályáját alaposabban szemügyre véve kijelenthető, hogy az életút egyes állomásait egyetlen szál fűzi össze. Ez pedig nem más, mint a markáns baloldaliság melletti következetes és kitartó elköteleződés.
Magyar Péter miniszterjelöltjének politikai pályafutása az MSZP-SZDSZ-kormányok alatt kezdődött. Ruff 2006 januárjától először a Miniszterelnöki Hivatal alkalmazásában állt, majd 2007-ben a környezetvédelmi miniszter kabinetfőnöke lett. Aztán a szocialista kormányzat 2010-es bukását követően is mindvégig megmaradt a baloldal vonzásterében – többek között Botka László és Pikó András munkáját segítve.

A markánsan baloldali elköteleződés legtisztább jelét pedig Botka László miniszterelnök-jelölti kampányában villantotta fel. Ekkor ugyanis Ruff a „tegyünk igazságot – fizessenek a gazdagok” gondolatát tette meg a kampány központi üzenetévé. A szlogen második felét, a fizessenek a gazdagok szólamát azonban nem Ruff vezette be a magyar politikatörténetbe. Hanem azt Rákosi Mátyástól kölcsönözte. 2002-ben a Thürmer Gyula-féle Munkáspárt kampányolt a „Fizessenek a gazdagok!” szlogennel.
Ezek után talán aligha meglepő, hogy a rákosista hagyományt a baloldalon tovább örökítő Ruff gondolatainak a Partizán adott otthont. Gulyás Márton csatornáján ugyanis a radikális baloldal uralkodó témái köszönnek vissza – gyakran a marxizáló nyelvhasználat vöröslő köntösébe bújtatva.
Ruff 2021-ben még Gyurcsány Ferencet méltatta, kiemelve, hogy nincs nála sikeresebb ellenzéki politikus az országban. Majd leszögezte, hogy Gyurcsánynak igenis helye van a baloldalon. Az ellenzéki előválasztást követően Ruff aztán már Márki-Zay Péternél jelentkezett be, kampánytanácsaiból azonban nem kért a 2022-ben nagyot bukó miniszterelnök-jelölt.
A Márki-Zay Péternek történő, és elutasítással végződő, felajánlkozása érdekessége, hogy azt Ruff nem egyedül tette. Vele volt ugyanis az MSZP-s polgármester Tóth József fia, Tóth Péter is. Ruff és Tóth Péter jó barátsága közismert, és ők ketten nemcsak Márki-Zayt próbálták behálózni, hanem Magyar Pétert is. Akinél már sikerrel jártak. Tóth Péter kampányfőnökként segítette Magyar munkáját, Ruff pedig a győzelmet követően vált miniszterjelöltté. Ráadásul annál a minisztériumnál, amit a rendszerváltás motorjának tartanak. Magyar Péter kormányzásának kulcspozícióját tehát a markánsan baloldali Ruff Bálintra bízta.
Fotó: Botka László Facebook, Arcanum


