⚠️ „Mivel a héten várhatóan már 10-15 forinttal a védett árak (benzin: 595, gázolaj: 615 forint) alá csökken az üzemanyagok ára a hazai töltőállomásokon, a kormány a mai napon arról döntött, hogy kezdeményezi a vonatkozó jogszabályok megváltoztatását az Országgyűlésnél, vagyis a védett ár kivezetését” – írta június 17-i Facebook-bejegyzésében Magyar Péter, amire már akkor sokan felhorkantak, és tegyük hozzá: nem alaptalanul.
A Tisza-kormány döntése a védett üzemanyagárak kivezetéséről nem egyszerűen kockázatosnak, hanem kifejezetten elsietettnek tűnt, hiszen az iráni háború végét már több tucatszor bejelentették február óta, és bizony a valóság nem is tudott megfelelni a miniszterelnök akaratának.
⚠️ A Vezess.hu pénteki összesítése szerint az árak egy pillanatra ugyan benéztek a védett szint alá, de nem 10–15 forinttal, hanem alig érzékelhető mértékben. A dízel mindössze egy forinttal, a benzin két-három forinttal került a korábban meghúzott határ alá. Ráadásul a rövid csökkenés után aznap már ismét meglódult a világpiac.
Úgy tűnik tehát, hogy a kormány úgy járt a szakértelemmel, mint Kapitány István a luxus nyaralójával, amit kifelejtett a vagyonnyilatkozatából, és a néhány forintos, pillanatnyi áresésből sikerült rendszerszintű következtetést levonnia, ami olyan, mintha valaki a felhők mögül előpislákoló nap láttán máris kidobná az esernyőjét.
Szóval, Magyar Péterék láthatóan készpénznek vették, hogy az üzemanyagpiaci feszültségek feloldódtak. Csakhogy a hét végére a bizonytalanság nem csökkent. Épp ellenkezőleg: Izrael dél-libanoni akciói miatt meghiúsult a péntekre tervezett amerikai-iráni csúcs, szombaton pedig már olyan hírek jelentek meg, amelyek szerint a Forradalmi Gárda újra le akarja zárni a Hormuzi-szorost.
Bár Washington szerint a világ egyik legfontosabb tengeri útvonala továbbra is nyitva van, de az, hogy erről katonai és politikai nyilatkozatokban kell győzködni a világot, jelzi: nem normál piaci helyzetről beszélünk – s ahogy fentebb utaltunk rá, ez azonnal megjelent az árakban.
Ráadásul Teherán azt is belebegtette, hogy a jövőben díjat tervez felszámolni a navigációs és biztonsági szolgáltatásokért, valamint a hajózás okozta környezeti terhelésért. Az igaz, hogy ez egyelőre egy politikai szlogen, de a hajótulajdonosok, a biztosítók és az olajkereskedők vélhetően már most elkezdik beárazni a kockázatot, amit végeredményben a fogyasztóknak kell majd lenyelniük.
A bizonytalanságot csak fokozta, hogy Donald Trump erre rálicitált, amikor közölte, hogy ha valaki díjat szedhet a Hormuzi-szoros biztonságáért, akkor az Egyesült Államok lesz, hiszen Washington évtizedek óta katonai erővel védi a térségben a hajózás biztonságát.
⚠️ Érdemes hozzátenni azt is, hogy az európai üzemanyagpiacon nem elég a Brent árát nézni. A kutaknál nem nyersolajat tankolunk, hanem finomított terméket. A benzin és különösen a dízel ára függ a finomítói kapacitásoktól, a hajózási útvonalaktól, a biztosítási díjaktól, a dollár–euró árfolyamtól, az adóktól és a kiskereskedelmi marginoktól is.
A dízelpiac különösen érzékeny, mert a Közel-Kelet nemcsak a nyersolaj, hanem az úgynevezett középpárlatok tekintetében isfontos szereplő. Ha a térségben akadozik a szállítás, nő a biztosítási kockázat, vagy drágul a logisztika, annak hatása nem feltétlenül azonnal, de gyorsan megjelenhet Európában.
És itt jön be a képbe az, amit már minden magyar autós megtapasztalhatott: az üzemanyagárak felfelé általában gyorsabban mozognak, mint lefelé. Ha drágul a világpiac, a kutak hamar reagálnak. Ha esnek az árak, a csökkenés rendszerint lassabban szivárog át. Vagyis a kormány akkor engedte el a védett árakat, amikor a lefelé tartó mozgás még alig volt látható, a felfelé mutató kockázatok viszont már újra erősödtek.
Éppen ezért kellett volna különösen megfontoltan kivezetni a védett árakat – ha egyáltalán – nem pedig egy törékeny, néhány forintos piaci mozgásra ráépíteni a politikai sikertörténetet.
A Tisza-kormány úgy tett, mintha a válság véget ért volna. Pedig valójában csak annyi történt, hogy az árak egy rövid, optimista pillanatban éppen a védett szint alá csúsztak. Ez nem stratégiai fordulat volt, hanem statisztikai szerencse. Ezt Kapitány Istvánnak és Bujdosó Andreának illett volna tudnia. Hogy mégis kivezették a védett árakat, az vagy a dilettantizmus bizonyítéka, vagy éppen azokat a félelmeket támasztja alá, amelyek szerint a Tisza-kormány nem a nemzet, hanem a nemzetközi nagytőke érdekeit képviseli.
