📌Korózs Lajos elvtárs is támogatja Magyar Pétert

⚠️Korózs Lajos, az egykori KISZ-es funkcionárius, volt kommunista majd szocialista politikus mai Facebook-posztja tökéletesen illusztrálja, hogyan ölt magára a régi apparátus a „demokratikus átmenet” és a „jogállam” retorikáját – miközben a módszerek kísértetiesen emlékeztetnek a ’89 előtti diktatórikus múltéra. Korózs támogatása nem meglepő – számára ez a természetes közeg.

📍Korózs Lajos bejegyzése így szól:

“Nyolc óra van! Magyar Péter miniszterelnök már a Sándor palotában. Mivel Sulyok nem lépett, hát neki kell!”

Ez egy egyértelmű és nyílt támogatás ahhoz, hogy az új hatalom nem alkotmányos úton, hanem nyomásgyakorlással és erőszakkal akarja érvényesíteni akaratát és eltávolítani Sulyok Tamás köztársasági elnököt

📍Korózs háttere: a kommunista gyökerek, politikai botrányok

Korózs Lajos pályafutása tipikus posztkommunista sikertörténet. 1958-ban született Egerben. A Kádár-rendszerben a Kommunista Ifjúsági Szövetség (KISZ) Heves megyei bizottságában dolgozott szervezőtitkárként, majd 1989-ben – éppen a rendszerváltás évében – belépett az MSZMP-be (Magyar Szocialista Munkáspártba), az állampártba. Ezután az MSZP-ben folytatta karrierjét: többször országgyűlési képviselő, államtitkár (szociális ügyek), MOL igazgatósági elnök, MVM megbízott vezérigazgató. A „mentős-videó” botrány (2020) során egy kamutanúval készült felvétellel támadta a kormányt, ami később kiderült, hogy átverés volt – ez jól mutatja a hitelességkezelési stílusát. Korózs pályája során rendszeresen használta a „nép gyermeke” narratívát, miközben állami cégeknél szerzett pozíciókat és a pártapparátusban navigált évtizedeken át.

📍A Tisza-kormány és a kommunista módszerek

A Tisza Párt Sulyok Tamás ügyében alkalmazott taktikája több klasszikus vonást mutat a 20. századi kommunista/bolsevik hatalomtechnikából – nem feltétlenül ideológiai értelemben, hanem módszertani szempontból:

1.  Ultimátumok és „forradalmi” határidők: „Mivel nem lépett, hát neki kell” – ez a logika emlékeztet a lenini „ki kivel van” dichotómiára vagy a kádári konszolidációra, ahol az ellenség (itt a „régi rendszer” képviselője) nem érdemel alkotmányos védelmet, ha nem alkalmazkodik az új hatalomhoz.

2.  Intézmények delegitimálása: A köztársasági elnök – akit az Országgyűlés választott meg, és esküt tett – „nem lépett”, tehát ki kell iktatni. Hasonlóan, ahogy a kommunista rendszerekben a „nép ellenségeit” vagy a „reakciós elemeket” távolították el formális jogi keretek nélkül vagy azok manipulálásával.

3.  Szövetség a régi baloldallal: A Tisza Párt győzelme után láthatóan szívesen veszi a régi MSZP-s kádereket, Korózs nem az egyetlen. Ez pedig nem véletlen: közös az ellenségkép (Fidesz/Orbán-rendszer mint minden baj forrása) és a mobilizációs stílus – érzelmi, ismétlő, ellenségkereső retorika, amely, ahogy korábban írtunk róla Saul Alinsky-szerű közösségszervezést idéz, de magyar posztkommunista fűszerezéssel.

4.  „Átmenet” mint hatalomkoncentráció: Az alaptörvény-módosítás gyorsítása, a régi tisztségviselők eltávolítása „demokratikus” köntösben – miközben a választói felhatalmazást abszolút többségként értelmezik. A történelemben a „forradalmi jogalkotás” gyakran így indult.