📌Transzparencia tiszás módra: kérdezni lehet, de csak akkor, ha nem kényelmetlen

⚠️Kátai-Németh Vilmos szociális és családügyi miniszter hivatalba lépésekor az RTL-nek arról beszélt, hogy „első és legfontosabb feladatának a transzparenciát és az átláthatóságot tartja”. De jelek szerint elfelejtette hozzátenni: csak akkor, ha a kérdés nem kényelmetlen.

Mint ismert, július 10-én a tárcavezető személyesen helyezett el egy réztáblát a Szociális és Családügyi Minisztérium Dísz téri épületének falán. A felirat szerint: „Korábban ebből az épületből irányították az Orbán-kormány gyűlöletpropagandáját. Ma már a társadalmi összefogást és az emberi méltóságot szolgálja.”

Négy nappal később egy magánszemély, aki most megkereste a Tűzfalcsoportot, közérdekű adatigényléssel fordult a minisztériumhoz. Három dolgot kért:
– a tábla elhelyezéséhez szükséges közterület-használati, településképi vagy más hatósági iratokat;
– a tábla elkészítésének szerződését, megrendelését és számláját, vagyis hogy ki készítette és mennyibe került az adófizetőknek;
– valamint a kihelyezésről szóló döntést vagy utasítást és annak indoklását.
Az Infotv. szerint a közérdekű adatigénylésnek legfeljebb 15 napon belül eleget kell tenni. Ha pedig a szerv a határidőt különleges okból meghosszabbítja, arról is az első 15 napon belül tájékoztatnia kell az igénylőt.

A minisztériumtól azonban nem érkezett adat, de még csak válasz sem. Az adatigénylő a határidő lejárta után, július 27-én ismét elküldte kérdéseit. De arra sem kapott választ. Még egy automatikus üzenetet sem, hogy „köszönjük a megkeresését, a válaszunkig szíves türelmét kérjük”.

Az illető a Tűzfalcsoportnak elmondta: korábban számos közérdekű adatigénylést nyújtott már be olyan települések önkormányzatához, amelyeket a ma „óbaloldalinak” nevezett pártok politikusai vezettek, de nyújtott be megkeresést az előző kormány szerveihez is. Előfordult, hogy nem kapta meg, amit kért, de legalább válaszoltak neki, és megindokolták az elutasítást.
Kátai-Németh Vilmos minisztériuma viszont erre sem vette a fáradtságot.

És itt érdemes felidézni, hogy időközben Máthé Zsuzsa KDNP-s képviselő is hasonló kérdéseket tett fel a tárcának a parlamentben. Őt nem hagyhatták figyelmen kívül, ezért Barna-Szabó Tímea államtitkár küldött neki egy írásos választ, amelyben hosszasan bírálta az Orbán-kormányt, a tábla ügyét viszont feltűnően kerülte. Ebből a KDNP arra a következtetésre jutott, hogy a minisztérium nem rendelkezett a megfelelő engedélyekkel.

A Tűzfalcsoporthoz forduló adatigénylő sem talált más magyarázatot. Mint mondta: „a válasz hiányában elég nyilvánvaló, hogy a táblát egyszerűen kitették, mert jó ötletnek tűnt.” Hozzátette, ezt a gyanút tovább erősíti, hogy kétszer is írt a tárcának, direkt azért, hogy ne hivatkozhassanak arra: nem kapták meg a levelet. A tanulság pedig világos: a Tisza-kormány szelektíven értelmezi a transzparenciát, de a közérdekű adatokról szóló törvényt is.


Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük