📌A tiszás szakértő arról beszélt, hogy azonnal megszüntetnék a TEK-et

⚠️ 2022-ben a Márki-Zay vezette baloldal ugyanezzel kampányolt, hatástalanul. A mostani helyzetben ez kiemelten kockázatos és súlyosan felelőtlen lépés lenne.

A honvédelmi miniszter korábban egy videóban figyelmeztetett arra, hogy újabb bizonyítékok mutatják a Tisza Párt baloldaliságát és háborúpártiságát. Az említett üzenetben Szalay-Bobrovniczky Kristóf szerint a Tisza párt szakértői és támogatói ismét a fegyveres konfliktus folytatása mellett érvelnek, ami veszélyt jelent Magyarország békéjére és biztonságára.

 “A rĂ©gi lemez Ăşj borĂ­tĂłval. Ăšjabb bizonyĂ­tĂ©k, hogy a Tisza párt tĂşl baloldali Ă©s tĂşlságosan veszĂ©lyes a magyar emberekre!” – utalt arra a miniszter, hogy pĂ©ldául  Ruszin-Szendi Romuluszt, akit „erĹ‘szakos, kardcsörtetĹ‘, ukránpárti nyilatkozatai” miatt veszĂ©lyesnek nevezett, valamint Telkes Andrást, az InformáciĂłs Hivatal korábbi tábornokát, aki a baloldali kormányok idejĂ©n szolgált, Ă©s jelenleg a Tisza Párt szakĂ©rtĹ‘i körĂ©hez tartozik.

Screenshot

Megszereztük Telkes Andrásnak egy tiszás rendezvényen elhangzott előadását, amelyben amellett, hogy a fenti narratívára ráerősített, és arról beszélt, hogy a kormányváltást követően

“meg kellene szüntetni minden további nélkül és nagyon gyorsan a TEK-et, a Nemzeti Információs Központot és a szuhit (Szuverenitásvédelmi Hivatal).”

Ismert, Magyar Péter is korábban többször gúnyolódott a Terrorelhárítási Központon, de az is köztudott, hogy az előző baloldali ellenzék is meg kívánta szüntetni az alakulatot.

A napokban Baranya Vármegyei Rendőr-főkapitányság munkatársai a Terrorelhárítási Központ műveleti egységeinek közreműködésével rövid időn belül elfogták a két feltételezett elkövetőt,akik erőszakkal hurcolták el áldozatujat. Az emberrablásakkor kezdődött, amikor a támadók odaléptek a kocsijában ülő férfihoz és rákiabálva próbálták rávenni, hogy szálljon ki. A hatóságok a 24 éves pécsi és a 33 éves tolnai férfit emberrablással gyanúsították meg és kezdeményezték letartóztatásukat. A napokban a pécsi emberrablás előtt nem sokkal egy másik városban is akcióba lendültek. Tatabánya egyik hírhedt részén jelentek meg a TEK emberei, akik hajnalban egy társasháznál csaptak le.


Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük