📌Uniós pénzből készült a botrányos társasjáték, de nem csak ezért érdekes az Emberség Erejével

🔻Túlnyomórészt uniós támogatásokból működik az utóbbi napokban sokat kritizált Emberség Erejével Alapítvány (EE), amelynek „Ha nagy leszek” című, kisgyermekeknek szánt társasjátékát szintén Brüsszel finanszírozta. De nem ez az egyetlen érdekesség: a szervezet pénzügyi beszámolóiból kiderül, hogy a 2024-es európai parlamenti választás évében több mint kétszeresére nőtt a kimutatott uniós támogatások összege, a 2026-os országgyűlési választás előtti évben pedig már bevételeinek több mint 93 százalékát tették ki ezek a források. Az alapítvány nem csupán gyermekeknek szóló érzékenyítő programokat szervezett: nemzetközi „demokráciafejlesztési” konferenciák szervezésével, civil szervezetek támogatásával és egy jelentős vidéki hálózat kiépítésével is foglalkozott.

Az Emberség Erejével Alapítvány azután került a politikai viták középpontjába, hogy október 13-án a baranyai Újpetrei Általános Iskola második, harmadik és negyedik osztályos tanulóinak tartott foglalkozást a „Ha nagy leszek” című társasjáték segítségével. A játék készítői saját honlapjukon is hangsúlyozzák, hogy annak célja a hagyományos nemi szerepek megkérdőjelezése. A botrányt súlyosbítja, hogy az iskola igazgatója a pedagógusaira mutogatott, mondván ők voltak a kezdeményezők, ugyanakkor e cikk megírásáig nem válaszolt arra a kérdésre, hogy előzetesen tájékoztatták-e a szülőket, és azok beleegyeztek-e a foglalkozás megtartásába.

A „Ha nagy leszek” a „Szabad a pálya” elnevezésű projekt keretében készült, amelyet az Amnesty International Magyarország, a Nők a Tudományban Egyesület és az Emberség Erejével Alapítvány valósított meg 2023 és 2024 között, az Európai Unió CERV-programjának társfinanszírozásával. A projekt teljes támogatása 269 570 euró volt, ebből a pécsi alapítvány 40 670 euróban részesült.

Érdemes ugyanakkor az alapítvány egészének pénzügyi hátterére is vetni egy pillantást. A közzétett közhasznúsági beszámolók szerint 2023-ban 160,9 millió forintos bevételt könyveltek el, amely 2024-ben 261,2 millióra, 2025-ben pedig 290,9 millió forintra emelkedett. Vagyis az európai parlamenti választás évében 62,3 százalékkal, a következő évben további 11,4 százalékkal nőtt a bevételük. Ennél is látványosabb a beszámolókban uniós, illetve nemzetközi forrásként kimutatott támogatások alakulása: a 2023-as 112,5 millió forintról 2024-ben 232 millióra, 2025-ben pedig 271,5 millió forintra emelkedett az uniós támogatásként elszámolt összeg. Utóbbi a teljes éves bevétel 93,3 százalékának felel meg.

A ráfordítások növekedése valamivel később következett be. Míg 2023-ban 149,4 millió, 2024-ben pedig 152,9 millió forintot fordítottak a működésükre és programjaikra, 2025-ben a ráfordítások összege már 353,7 millió forintra ugrott, vagyis egyetlen év alatt több mint 131 százalékkal emelkedett. Különösen szembetűnő az egyéb ráfordítások növekedése, amelyek a 2024-es 29,5 millióról 253,9 millió forintra emelkedtek. A beszámoló nem részletezi kellő mélységben ennek az összetételét, ezért nem állapítható meg belőle pontosan, mekkora részt jelentettek a más szervezeteknek továbbadott támogatások. Az viszont tény, hogy az alapítvány ebben az időszakban már jelentős támogatásközvetítő szerepet is vállalt.

Ennek előzményei a 2024-es beszámolóban is megtalálhatók. A szervezet a German Marshall Fund Engaging Central Europe programjának magyarországi partnereként több tucat vidéki civil szervezet és informális közösség támogatásában vett részt az EE. Az Inkubátor programban 17, az Inkubátor+ programban 20 szervezetet vagy csoportot segítettek, a Katalizátor programban pedig további 20 szervezet valósított meg projekteket. Az alapítvány emellett a National Endowment for Democracy (NED) ernyője alát tartozó National Democratic Institute támogatásával az állampolgári nevelés lehetőségeit vizsgálta, a Sigrid Rausing Trust segítségével pedig civil gyakornoki programot szervezett. Ez utóbbi rendszeresen feltűnik a Soros György Nyílt Társadalom Alapítványok (OSF) hálózata álltal pénzel szervezetek társfinanszírozójaként.

Az Emberség Erejével legnagyobb vállalkozása a 2025-ben, vagyis az országgyűlési választások előtt egy évvel elindított Aspektus+ regionális támogatási program, amelynek keretében a pécsi alapítványnak a debreceni Alternatív Közösségek Egyesületével, a miskolci Dialóg Egyesülettel és a szegedi Motiváció Oktatási Egyesülettel együtt kellett megkezdenie egy vidéki hálózat kiépítését. A négyéves, 2029 februárjáig tartó program 2,96 millió eurós uniós támogatásból, vagyis megközelítőleg egymilliárd forintos nagyságrendű forrásból valósul meg. Ebből részesült az EE is, amely a 2025-ös beszámolója szerint az Aspektus Csoport vezetőjeként koordinálja a programot.

A kezdeményezés nem merül ki pályázati pénzek szétosztásában. Kifejezett célja, hogy a vidéki civil szervezetek pénzügyileg stabilabbá, szervezettebbé, ismertebbé és az érdekérvényesítés területén hatékonyabbá tegye. Ennek érdekében működési támogatást, szakmai mentorálást, képzéseket, kommunikációs segítséget, szervezetfejlesztést és rendszeres hálózati találkozókat is biztosítanak. A Hatókör program keretében 16 vidéki szervezet kapott egyenként 60 ezer eurót három évre, míg a Helyben ható pályázatban 24 szervezet részesült egyenként 30 ezer eurós támogatásban. A támogatottak között fő profiljukat tekintve környezetvédő, szociális, oktatási, jogvédő és közösségfejlesztő szervezetek egyaránt megtalálhatók.

A program politikai-társadalmi szemléletét nem kell találgatni, hiszen az Aspektus Csoport maga is részletesen kifejti a pályázati felhívásban. Álláspontjuk szerint az elmúlt évtizedben Magyarországon rendszerszinten leépült a demokrácia, az uniós értékek kormányzati megkérdőjelezése pedig rontotta az alapjogok társadalmi ismeretét.

A támogatásokból kifejezetten progresszív társadalmi célokat szolgáló projektek is megvalósulnak. Az Aspektus+ nyertesei között szerepel például a Partiscum Egyesület a Szegedi LMBT Közösségért, amely 30 ezer eurót kapott a Szeged Pride elnevezésű projektjére. A 2026 januárjában indult program a helyi LMBT-közösség láthatóságának növelését, a Pride-felvonulást és a hozzá kapcsolódó Szivárvány Hét rendezvényeit szolgálja. Az alapítvány a Pécs Pride mellett is nyilvánosan kiállt: Nyirati András, a szervezet elnöke már 2022-ben a felvonulás és az LMBT-közösség társadalmi elfogadása mellett szólalt fel.

A pécsi alapítvány nemzetközi kapcsolatépítésének másik fontos terepe a 2022 óta évente megrendezett (Re)Building Democracy konferencia. A találkozón közép- és kelet-európai civil szervezetek, támogatásosztók, alapítványok és szakértők vitatják meg, hogyan erősíthetőek meg úgymond ellenszélben is az NGO-k. Az EE saját honlapján a térség demokratikus visszaeséséből indul ki, és külön hangsúlyozza, hogy a vidéken működő kisebb szervezetek fokozottan függnek a helyi és országos hatalomtól. „A folyamat veszélyeit felismerve a nagyobb donorok növekvő hangsúlyt fektetnek a kapacitásfejlesztő tevékenységek támogatására a vidéki régiókban” – olvasható a szervezet honlapján. Hogy kik azok a nagy donorok, arról fentebb már írtunk, de a 2025-ös konferencia leírásában további ismerős nevekkel találkozhatunk. A Pécsett megrendezett esemény szervezőtársai a NIOK Alapítvány, az Ökotárs Alapítvány, a Civil Kollégium Alapítvány volt az Aspektus Csoport mellet. Az esemény támogatói között között pedig Brüsszelen túl a Friedrich Naumann Alapítvány és a Civitates is megjelent.

A konferencia fő vállalása, hogy segíti a különböző országokban működő szervezetek, donorok és szakértők közötti kapcsolatépítést, a tapasztalatcserét és az együttműködések kialakítását. Ugyanezt szolgálják az Aspektus+ képzései, mentorprogramjai és regionális találkozói is. A végeredmény nem csupán egy-egy finanszírozott program, hanem hosszabb távon működő, egymással kapcsolatban álló vidéki civil közösségek hálózata lehet. Vagyis az EE ott kezdett el „netvörkölni” külföldi finanszírozással közvetlenül a választások előtt, ahol a korábbi szivárványkoalíciók képtelenek voltak labdába rúgni a Fidesz-szel szemben.


Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük